Az AIDS (acquired immunodeficiency syndrome – szerzett immunhiányos tünetegyüttes) az immunrendszer betegsége, amely HIV-fertőzés (HIV: humán immundeficiencia-vírus) következtében, évek (kb. 10 év) alatt alakul ki. Az Egészségügyi Világszervezet elsőként nyilvánította egészségügyi világnappá 1988-ban december 1-ét az AIDS elleni küzdelem jegyében. Magyarországon is azóta ezen a napon hívjuk fel fokozottan a figyelmet a betegségre, a HIV-fertőzés és az AIDS elleni közös fellépésre, valamint az érintettek megbélyegzése elleni küzdelemre és a terjedés megelőzésének fontos részére, a HIV-szűrésre.
Magyarországon elsősorban a venerológusok (nemigyógyászok) és az erre szakosodott bőrgyógyász szakorvosok feladata a betegség felismerése és a gondozása, de a prevencióban a családorvosoknak is szerepük van.
A fertőzés létrejöhet nemi kontaktus, vérátömlesztés, közös tű használata révén, illetve, ha vírussal szennyezett testváladék hámsérüléssel, sebbel, a szem kötőhártyájával (conjunctiva) érintkezik. Fokozottan veszélyeztetettek azok, akik szexuális partnereiket gyakran cserélik, beleértve a homoszexuálisokat, heteroszexuálisokat, biszexuálisokat. Az intravénás kábítószer-élvezők, a vérátömlesztésben többször részesült betegek (haemophiliások), valamint az egészségügyi dolgozók is fokozott veszélynek vannak kitéve.
A vérkészítményeket az 1980-as évek óta Magyarországon is szűrik a HIV-vírusra nézve, így a vérrel történő fertőzés lehetősége minimálisra csökkent. A vírusok szúnyogcsípéssel, valamint az általános, nem szexuális érintkezéssel történő átvitelét nem igazolták.
A betegséget először az Amerikai Egyesült Államokban fedezték fel. Kezdetben főképpen homoszexuálisok között szedte áldozatait, de az óvszer használata visszaszorította az új fertőzések jelentkezését ebben a csoportban. Megfigyelések alapján a városi lakosság és a rossz szociális körülmények között gyakoribb a fertőzés heteroszexuális úton is, ennek oka pedig a nemi partnerek számában és a szexuális szokásokban keresendő. Ma a fertőzött személyek számát 10 millió körülire becsülik a Földön.
A vírus az immunvédekezésben szerepet játszó T4 típusú limfocitákat betegíti meg, ennek következtében a szervezet védtelenné válik a különböző fertőzésekkel szemben, továbbá fokozódik egyes daganatok előfordulásának a valószínűsége. A vírus nem csak a limfocitákat károsítja, hanem bonyolult kölcsönhatások révén az egész immunrendszert.
A fertőzés évekig tünetmentes maradhat. Az AIDS betegség kialakulása előtt általános tünetek dominálnak, azaz tartós lázas állapot, éjszakai izzadás, hasmenés, étvágytalanság, émelygés, fogyás. Amikor a fertőzés már a limfociták nagy részét károsította, kialakul az AIDS betegség. Ilyenkor olyan kórokozók (baktériumok, gombák, vírusok) betegítik meg a szervezetet, amelyek az egészséges és jól működő immunrendszerű személyekben nem képesek betegséget okozni, ezeket hívjuk opportunista fertőzéseknek. Leggyakrabban a tüdőben telepszenek meg a kórokozók (Pneumocystis carnii, atípusos mycobacteriumok) és az antibiotikumokkal is nehezen kezelhető tüdőgyulladást (pneumoniát) okoznak. Gyakran alakul ki idült melléküreg-gyulladás (chronicus sinusitis). A központi idegrendszerben is kóros elváltozások fejlődnek ki, mint az agyhártyagyulladás (meningitis), daganatok (lymphomák), továbbá az agy károsodásának következtében elbutulás (dementia) is kifejlődhet.
Az AIDS betegség ma még nem gyógyítható, csak lassítani lehet a betegség kifejlődését. A fertőzések tüneti kezelése az elsődleges. A betegség elleni harcban a legfontosabb a megelőzés! A szexuális szokások megváltoztatása, a partnercserélgetés megszüntetése, az óvszer és a steril tűk használata, a vérkészítmények szűrése (ezt folyamatosan az OVSZ végzi) segíthet a fertőzés visszaszorításában. A védőoltás kidolgozásán világszerte több kutatócsoport dolgozik, de a vírus nagy változékonysága miatt még nem sikerült előállítani a hatásos vakcinát.
HIV fertőzöttség esetén a jelenlegi gyógyszerekkel sikeresen el lehet érni a vírusszám minimálisra csökkentését, valamint az immunrendszer károsodásának megelőzését. HIV-fertőzöttség és AIDS betegség esetén az egyéb nemi betegségek is könnyebben elkaphatóak.
A HIV-állapot korai felismerésére és ezzel az AIDS betegség kialakulásának megelőzésére fontos lépés a szűrővizsgálat elvégzése. Az ország területén számos helyen végeznek anonim módon, térítésmentesen HIV-szűrést. A www.anonimaids.hu oldalon a szűrés menetéről bővebb információt olvashatunk. A rendelő Budapesten található és gyorstesztre, valamint vérvétellel történő szűrésre is van lehetőség. A szűrővizsgálatok mellett felvilágosítást és tanácsokat is kaphatunk. Fontos tudnunk az „ablakperiódusról”, amely azt jelenti a HIV esetében, hogy minimum 4 hetet kell várnunk a fertőződés és a teszt elvégzése között ahhoz, hogy a testünkben olyan számban legyen a vírusszám, hogy a tesztekkel kimutatható legyen. 2018. januárjától zajlik a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani- és Bőronkológiai Klinikáján a BőrŐrök program, melyre a középiskolás osztályokat várják, ahol a szexuálisan terjedő betegségekről és azok megelőzéséről hallhatnak megbízható információkat a 14-18 év közöttiek, egyéb más hasznos témák mellett.
dr. Molnár Tímea (megjelent 2024. augusztus Gyáli Mi Újság 26-27. oldal)